A Kijevi Rusz (862-1242) egy középkori államszövetség volt a mai Belarusz (Fehéroroszország), Ukrajna, és Oroszország egyes részeinek területén. (Ororszország neve egyébként a "Rus" szóra vezethető vissza, ami egy skandináv népcsoportot jelölt.) A Kijevi Rusz egy modern (19. századi) elnevezés, de a jelentése ugyanaz, mint a középkorban használatos "ruszok földjének" volt.
Kijevből irányították a területet, így a Kijevi Rusz pusztán annyit jelentett, hogy a "kijevi ruszok területe." A Ruszt először a Szent Bertin apátság évkönyvei említik, ami szerint 839-ben részt vettek egy Konstantinápolyból Jámbor Lajos (814-840) udvarába tartó diplomáciai delegációban. Az évkönyv szerint svédek voltak, ami elképzelhető, bár a nemzetiségük a mai napig nem tisztázott.
A ruszok letelepedésének történetét először egy a 12. században íródott orosz krónika, a Régmúlt idők elbészélése (más néven a Nyesztor-krónika) örökítette meg. A krónika szerint a skandináv vikingekként ismert ruszok (varégok) a terület lakosainak kérésére érkeztek a 9. század közepén, hogy rendet tegyenek és uralkodjanak az országban. A felkérésre három testvér jelentkezett, akik közül az egyiket Ruriknak hívták, megalapították a Rurik-dinasztiát, és a következő 700 évben az ő leszármazottaik uralkodtak a térségben.
A fenti történet megosztja a történészeket, a normann elmélet támogatói (akik a varégokat tartják a Rurik-dinasztia őseinek) igaznak tartják, az antinormann elmélet hívei (akik az oroszok és a környező országok szláv eredete mellett érvelnek) azonban megkérdőjelezik. Jelenleg a normann elmélet az elfogadottabb, és az az általános nézet, hogy a skandináv Rurik fejedelem (862-879) alapította a dinasztiát, ami megszakítás nélkül uralkodott egészen IV. Rettegett Iván (1547-1584), az első orosz cár trónra lépéséig.
A Kijevi Rusz 1237 és 1242 között a mongol hódítás áldozata lett, a térség széttagolódott és idővel ezekből a részekből alakult ki a mai Belarusz, Oroszország, és Ukrajna.
A Régmúlt idők elbeszélése és az első uralkodók
A Régmúlt idők elbeszélését korábban egy Nyesztor (vagy Nesztor) néven ismert szerzetesnek (1056 körül - 1114) tulajdonították, de a mai álláspont szerint az 1113 körül Kijevben készült mű valószínűleg korábbi feljegyzések gyűjteménye Nyesztor szerkesztésében. A legrégebbi fennmaradt kézirat 1377-ből származik, de a rajta található szerkesztői megjegyzések bizonyítják, hogy egy korábbi műről van szó. A Régmúlt idők elbeszélésére rendszeresen hivatkoznak történelmi forrásként, de mivel legendás elemei is vannak, a hitelessége megkérdőjelezhető. Mindezek ellenére, ha nem is mind, de a leírt események nagy része alátámasztható a térségből származó régészeti leletekkel.
A mű azzal kezdődik, hogy a bibliai özönvíz után Noé fiai (Sém, Kám, és Jáfet) felosztották egymás közt a világot, és Jáfet kapta a Kijevi Rusz területét. Arról nem ír a Régmúlt idők elbeszélése, hogy Jáfet hogyan próbált rendet teremteni, de azt állítja, hogy harcok voltak és végül a Közép-Ázsiából származó kazárok, valamint a skandináv varégok (vikingek) fennhatósága alá került a terület.
A régióban élő szlávok adót fizettek a kazároknak és a varégoknak, majd a varégokat sikerült elűzniük, de a kazárokkal megmaradt a kapcsolat. Később azonban rájöttek, hogy nem tudnak önálló államot fenntartani, a kazároknak fizetett adó pedig túl magasnak bizonyult. Bár előzőleg nem akartak a varégoknak fizetni, most mégis úgy látták, jobban jártak volna, ha az ő védelmüket választják. A Nyesztor-krónika szerint:
És így szóltak egymáshoz: „Keressünk magunknak fejedelmet, aki uralkodik rajtunk, és jog szerint bíráskodik felettünk.” És elmentek a tengeren túlra a varégokhoz, a ruszokhoz. Ezeket a varégokat ugyanis rusznak nevezték, mint ahogyan másokat svédeknek, norvégoknak és angoloknak, megint másokat meg gótoknak, hát ezek is így kapták a nevüket. (Ferincz István fordítása)
A szláv követek megérkeztek a ruszok földjére (hogy pontosan hova, azt nem részletezi a krónika) és hogy felkérték őket uralkodónak. Három nemes fivér fogadta el a felkérést. A Régmúlt idők elbeszélése szerint:
Rjurik, a legidősebb, Novgorodban, a második, Szineusz Beloozeróban, a harmadik pedig, Truvor Izborszkban telepedett le. És ezekről a varégokról kapta Rusz földje a nevét. A novgorodiak, ezek varég nemzetségű emberek, bár korábban itt szlávok voltak. (Ferincz István fordítása)
Régészeti ásatások igazolták, hogy a térségben voltak skandináv települések. 750 körül alapították a térség első skandináv faluját, a Volhov folyó közelében fekvő Staraja Ladoga települést. Thomas S. Noonan történész ez írja róla:
A régészeti leletek tanúsága szerint az alapításától kezdve skandinávok éltek Lagodában: az ásatásokon skandináv-balti kovácsszerszámokat találtak, és egy a 750-es évekhez tartozó rétegből egy Odint ábrázoló talizmán is előkerült…A Lagodába érkező skandinávok nem rabolni és fosztogatni jöttek. A környéken nem volt más város, kolostorok nem léteztek, és a környező népek kurgánjainak tartalma is szerény volt. Nem volt itt semmi értékes, amit ellophattak volna. Ladoga azért jött létre, hogy hozzáférést biztosítson az Oroszország belső területein található természeti erőforrásokhoz. (Sawyer, 141-142)
A későbbiekben Lagoda valószínűleg csak időszakosan volt lakott település, vagy legalábbis komolyan ingadozott a lakosság száma, ami egybevág a Nyesztor-krónika leírásával, miszerint a szlávok elűzték a varégokat, majd visszahívták őket. Novgorodban és a Régmúlt idők elbeszélésében említett többi városban is találtak skandináv leleteket.
A két fiatalabb testvér az érkezésük után két éven belül meghalt, és Rurik vette birtokba az ő területeiket is, amiket aztán a saját fővárosából, Novgorodból irányított. Rurik két embere, Aszkold és Dir, Cárgrádban (Konstantinápolyban) szeretett volna szerencsét próbálni, amire Rurik engedélyt is adott. Útközben megálltak egy hegytetőn álló városban, amit Kijnek (Kijev) hívtak, elfoglalták, majd innen igazi viking szokás szerint elkezdték végigrabolni a környéket. A Régmúlt idők elbeszélése nekik tulajdonítja a Konstantinápoly elleni híres viking támadást, amiben 860 körül 200 hajó vett részt és a pusztításnak csak egy később isteni beavatkozásnak tekintett vihar vetett véget. A dátum azonban nem passzol a történet többi eleméhez.
Rurik Novgorodban halt meg, és mivel a fia Igor még túl fiatal volt, egy rokona, Oleg (879-912), gondjaira bízta mind a birodalmát, mind a fiát. Oleg több hadjáratot is indított, Novgorodból kiindulva meghódította a környéket és megszilárdította a hatalmát. Amikor Kijevbe ért, látta, hogy Aszkold és Dir hatalmas vagyonra tett szert.
Oleg kicsalogatta Aszkoldot és Dirt a városból, megölte őket, majd átvette a hatalmat az ő területeik fölött is, és 882 körül áthelyezte a fővárost Novgorodból Kijevbe. Diplomáciai és katonai úton meggyőzte a környéken lakó népeket, hogy a kazárok helyett inkább neki fizessenek adót. Oleg uralma alatt a Rusz befolyása jelentősen megnőtt a térségben, Kijev kincstára pedig megtelt.
Oleget a "próféta" címmel is illették (bár a helyes fordítás inkább "pap" lenne) egy a halálát övező jóslat miatt. Megjósolták, hogy Oleget a saját gyönyörű lova öli meg, amit éppen ezért soha nem mert megülni. Megparancsolta, hogy távolítsák el a lovat a környezetéből, de gondoskodjanak róla rendesen. Miután meghódította a környező területeket és kötött néhány igen kedvező szerződést (pl. Konstantinápollyal), biztosnak hitte az uralmát és csak legyintett a jóslatra. Megkérdezte a tanácsadóit, hogy mi történt a jóslatban szereplő lóval, és amikor azt a választ kapta, hogy a ló meghalt, azt kérte, hogy vigyék el a csontjaihoz. Amikor megérkeztek, a jóslatot kigúnyolva rátaposott a ló koponyájára. Ezzel azonban megijesztett egy a koponya alatt rejtőző kígyót, ami megmarta a lábát. Oleg belehalt a kígyómarásba.
Oleget Rurik fia, Igor (912-945), követte a trónon, akit ő nevelt fel. Igor még a trónra lépése előtt feleségül vett egy varég nőt, Olgát, aki később Szent Olgaként (meghalt: 969 körül) vonult be a történelembe. Akárcsak a nevelőapja, Igor is több sikeres hadjáratot indított és adót szedett a meghódított területekről. Idővel azonban kevésnek találta az addig felhalmozott vagyonát és még több adót követelt. Kapzsisága miatt végül a drevljánok által szervezett merénylet áldozata lett. Igor fia, I. Szvjatoszláv (945-972) még túlságosan fiatal volt, így 945 és 963 között Olga uralkodott a nevében.
Olga első dolga az volt, hogy megbüntette a férjét megölő drevljánokat. A drevljánok felajánlották, hogy a drevlján Mal herceg feleségül veszi Olgát, és Olga beleegyezést színlelve fogadta is a követeiket. Amikor a követek megérkeztek, Olga csellel rávette őket, hogy csónakba szálljanak, a csónakokat gödrökbe dobatta és élve eltemettette a követeket. Ezután arra kérte a drevljánokat, hogy küldjék el hozzá a legbölcsebb embereiket, akiket érkezésük után egy fürdőbe vezetett, amit aztán rájuk gyújtott. Végül arra kérte a drevljánokat, hogy rendezzenek halotti tort Igor tiszteletére, majd amikor kellően lerészegedtek, az összes résztvevőt lemészároltatta a katonáival.
A drevlján túlélők Iszkorosztyeny városában kerestek menedéket, ahol Igort megölték. Olga megostromolta a várost, majd amikor nem tudta bevenni, csellel próbálkozott. A fegyverletétel feltételeként mindössze házanként három galambot és három verebet kért a város lakóitól. Ezt meg is kapta, de a katonái egy darabka kénes taplót erősítettek a madarak lábára, majd eleresztették őket. A madarak visszatértek a fészkeikbe a háztetők alá, azok mind lángra kaptak és Iszkorosztyeny porig égett. A túlélőket többségét megölték vagy eladták rabszolgának, de néhányak életét megkímélték, hogy a továbbiakban is legyen kitől adót szedni.
Olga bosszújának története a Nyesztor-krónika legendásabb részei közé tartozik, de úgy tartják, hogy a drevljánok kiirtásának leírása valódi eseményeken alapul. Ezeket a történeteket később teljesen figyelmen kívül hagyta az egyház, amikor a térségben végzett keresztény hittérítő munkája miatt szentté avatták annak ellenére, hogy a Kijevi Rusz alapvetően pogány maradt Olga fia és az ő utóda alatt is. A régió nem Olga, hanem I. Vlagyimir uralkodása alatt tért át a keresztény hitre.
I. Vlagyimir és Bölcs Jaroszláv
963 körül Olga lemondott I. Szvjatoszláv javára és visszavonult Kijevbe, ahol az élete hátralévő részét háztartási teendőknek szentelte. I. Szvjatoszláv hamarosan még Olegénél és Igorénál is nagyobb hódító hadjáratra indult további területek és új kereskedelmi útvonalak reményében. Először a régi riválisnak számító Kazár Birodalmat hódította meg, aztán következtek a volgai bolgárok, az alánok, majd a dunai bolgárok, míg végül megháromszorozta a területét.
Épp egy ilyen hadjáratról tartott haza Kijevbe, amikor merénylet áldozata lett. Halála után a fiai, I. Jaropolk (972-980), Oleg, és Vlagyimir küzdöttek a trónért. Oleget megölték, és amikor I. Jaropolk magához ragadta a hatalmat, Vlagyimir Norvégiába menekült Haakon Sigurdsson (972 körül – 995) udvarába. Varég sereget toborzott és várt a megfelelő alkalomra. Lesből támadott Jaropolk seregére és megölte a bátyját.
Vlagyimir követte az apja példáját és hadjáratokkal igyekezett új területeket szerezni, valamint megszilárdítani a hatalmát. A hadjáratok során pogány szentélyeket építtetett a helyi isteneknek. 987 körül a II. Baszileiosz bizánci császár (976-1025) Vlagyimir segítségét kérte két trónkövetelő ellen (akik közül az egyik, Bardasz Phókasz, már ki is kiáltotta magát császárnak). A segítségéért cserébe Vlagyimir azt kérte, hogy feleségül vehesse Baszileiosz nővérét, Annát. Baszileiosz beleegyezett, de csak azzal a feltétellel, hogy Vlagyimir megkeresztelkedik.
Az egyezség eredményeképp a Kijevi Rusz áttért a kereszténységre, a Bizánci Birodalom pedig elkezdett varég zsoldosokat alkalmazni. 988 körül Vlagyimir 6000 varégot küldött Baszileiosznak Konstantinápolyba, belőlük lett a bizánci császárok testőrgárdája, ami aztán egészen a 14. század elejéig félelmetesen ütőképes haderőnek számított.
Egy Vlagyimir megkeresztelkedéséről szóló másik történet szerint Vlagyimir kiábrándult a pogány istenekből és követeket küldött a többi országba, hogy megismerkedhessen a különböző vallásokkal. Tanulmányozta a keresztény, a muszlim és a zsidó szokásokat, majd végül az ortodox (görögkeleti) kereszténység mellett döntött. Döntésében szerepet játszott a konstantinápolyi templomok szépsége és az, hogy a kereszténység nem tiltotta az alkohol és a disznóhús fogyasztását. Ez a történet valószínűleg azért látott napvilágot (valamikor a 11. században), hogy saját, külföldi befolyástól mentes döntésnek tüntesse fel Vlagyimir megkeresztelkedését, ne pedig a házasság szerződés részeként. Akárhogy is történt, ahogy Robert Ferguson történész is megjegyzi, a kereszténység felvétele sorsdöntőnek bizonyult:
Az, hogy a Rusz ortodox egyháza a szláv mellett döntött az óészaki nyelv helyett, visszafordíthatatlanná tette az asszimilációs folyamatot. A bizánci kultúra innentől komoly és hosszan tartó hatással volt a Rusz lakosságára. (131)
Még ha eredetileg csak egy egyezség részeként keresztelkedett is meg, Vlagyimir hamar azonosult a kereszténység értékeivel. Gondoskodott a szegényekről és személyesen is szívesen segített bárkinek, a rászoruló társadalmi státusztól függetlenül. Iskolákat alapított, hogy minél többen tanulhassanak meg írni-olvasni, és minden tekintetben javított az emberek életminőségén. A kereskedelem és a gazdaság virágzott Vlagyimir uralma alatt, több várost is alapított és számos templomot építtetett.
Vlagyimirt I. Szvjatopolk (1015-1019) követte, akit Átkozott Szvjatopolk néven is emlegettek, mivel trónra lépése után meggyilkoltatta Vlagyimir három fiát (köztük Boriszt és Glebet, akiket később szentté avattak). Elképzelhető, hogy Szvjatopolk volt Vlagyimir legidősebb fia, de ez nem egyértelmű. Uralma alatt nem ért el semmi említésre méltót, a hatalmát pedig I. Bölcs Jaroszláv (1019-1054) döntötte meg, aki szintén Vlagyimir fia volt.
I. Jaroszláv volt a Kijevi Rusz utolsó jelentős uralkodója. Ingegerd Olofsdottert (1001 körül - 1050), a svéd király, III. Kincses Olaf (995-1022), lányát vette feleségül, és később több fontos szövetségest is szerzett a gyerekei házasságai révén. Megreformálta a törvényeket, fontos szerződéseket kötött Konstantinápollyal, és megvédte a birodalom határait a Törökország felől érkező nomád besenyőktől. A Rusz harcos fejedelmi hagyományait követve ő is sok hadjáratot vezetett, és a Kijevi Rusz az ő uralkodása alatt élte kulturális és gazdasági virágkorát. 1037 körül kezdődött a novgorodi Szent Szófia-székesegyház építése, ami a világ egyik legszebb középkori temploma és élő bizonyítéka I. Jaroszláv dicsőséges uralmának.
Jaroszláv halála után a Kijevi Rusz darabokra szakadt. Miközben a fiai egymással harcoltak a teljhatalomért, több város és fejedelemség is fellázadt. A Kijevi Rusz későbbi fejedelmei nem tudták egyben tartani a birodalmat, így kisebb, különálló államok alakultak ki. Az északi államok ellen indított keresztes hadjáratok, főleg a 12. században, meggyengítették a balti régiót, a negyedik keresztes hadjárat (1202-1204) pedig ellehetetlenítette a kereskedelmet Konstantinápollyal és ezzel elvágta a Görögországba vezető kereskedelmi útvonalakat. Az 1237-1242-es mongol támadások idején a Kijevi Rusz már közel sem volt egységes, és a különálló államokat könnyedén legyőzték a mongolok.
A Kijevi Rusz öröksége és a Rusz ábrázolása a Vikingekben
A Kijevi Rusz jelentős szerepet játszott a népszerű Vikingek című sorozat 2019-ben vetített 6. évadában, ahol visszatérő karakter volt a Danila Kozlovszkij orosz színész által alakított Oleg, a próféta. A Vikingek nem teljesen történelemhűen, rendszerint sűrített formában mutatta be a történelmi eseményeket, ahogy ezt Oleg és a Rusz esetében is láthattuk. A Kijevi Rusz bemutatása fontos része volt a sorozatnak, ami főleg a viking hadjáratok más népekre gyakorolt kulturális hatásával foglalkozott.
Bár az antinormann elméletet valló történészek szerint a skandináv befolyás elhanyagolható volt a szláv térségben, a régészeti és irodalmi emlékek nem ezt mutatják. A varég ruszok, akik Staraja Ladogában, majd Novgorodban és Kijevben telepedtek le, a korszak egyik leggazdagabb és legstabilabb kultúráját hozták létre. A Vlagyimir, Jaroszláv, és a Rurik-dinasztia jelentős uralkodói alatt kifejlődő, közös hiten alapuló nemzeti öntudat alapozta meg a térség országainak fejlődését.
