Szent Jeanne D’Arc (i. sz. 1412-1431) egy a középkori Franciaországban élő paraszt volt, aki azt állította, hogy látomásaiban Isten jelent meg előtte. A százéves háborúban ő vezette győzelemre a francia csapatokat. A franciaországi Domrémy-ben született egy földművelő paraszt lányaként. 13 éves korában az apja kertjében tapasztalta meg első látomását arról, hogy az ő feladata lesz győzelemre vezetni a francia seregeket az angolok ellen és neki kell biztosítani, hogy a dauphin Károlyt (VII. Károly francia király; uralkodott i. sz. 1422-1461) koronázzák meg Reims-ben.
I. sz. 1429-ben Jeanne D’Arc felszabadította Orleans városát az ostrom alól, Károlyt pedig még abban az év júliusában megkoronázták Reimsben a Loire hadjáratot követően. Johannát az angolok szövetségesei, a burgundok fogták el i. sz. 1430-ban és adták át őt nekik váltságdíjért cserébe. Az angolok azonban nem végezhettek ki egy olyan nőt, aki Isten szolgájának nevezte magát, de azt sem engedhették meg maguknak, hogy hitelt adjanak ennek az állításnak, hiszen az azt jelentené, hogy Isten a franciák oldalán állt a konfliktusban. Végül eretnekség vádjával ítélték el és i. sz. 1431-ben máglyán égették el.
Jeanne D’Arc tárgyalását i. sz. 1452-ben újravizsgálták, érvénytelenné nyilvánították, őt pedig felmentették és i. sz. 1456-ban mártírrá avatták. Később bekerült a kánonba is, és egészen a mai napig Franciaország egyik védőszentje.
A százéves háború
A százéves háború (i. sz. 1337- 1453) konfliktussorozat volt Franciaország és Anglia között a francia trónörökség okán. A normann hódítások vezetője, Hódító Vilmos került az angol trónra i. sz. 1066-ban és egészen i. sz. 1087-ig uralkodott. Ezalatt a két évtized alatt megalapozta a francia monarchiát is. A Vilmost követő angol királyok is rendelkeztek még francia területekkel és érdekeik is fűződtek az országhoz, ezért bizonyos időközönként szimbolikus gesztusokkal biztosították a jogaikat, azonban figyelmen kívül hagyták a francia jogrendszert és a királyok kívánságait. Ebből kifolyólag a franciák meg akartak szabadulni az angol befolyástól, miközben az angolok pedig csak erősíteni akarták azt.
I. sz. 1328-ban IV. Károly francia király (uralkodott i. sz. 1322-1328) fiú utód nélkül halt meg. Károly testvére, a Franciaországi Izabella kikiáltotta a trón a fia, III. Eduárd angol király (i. sz. 1327-1377) javára. Az igényt azonban a nemesek visszautasították, hiszen abban a korban a nők nem tehettek ilyen nyilatkozatot. A trónra így Károly unokatestvére, VI. Fülöp került (uralkodott i. sz. 1328-1350), viszont a két uralkodó közti ellenséges viszony háború kitöréséhez vezetett i. sz. 1337-ben.
A háború nem egy hosszú, folyamatos harc volt, hanem több, különböző hadjáratból álló konfliktussorozat, amelyek leginkább francia területen zajlottak. A konfliktusokat fegyverszünet, majd egy újabb egy hadjárat követte. A kortárs tudósok három részre osztották fel ezt a korszakot az egyszerűség kedvéért. Jeanne D’Arc az utolsó, Lancasteri háborúnak nevezett szakaszban tűnt fel (i. sz. 1414-1453).
A Lancaster-házhoz kötődő szakasz egy lenyűgöző angol győzelemmel indult, amikor is V. Henrik angol király (uralkodott i. sz. 1413-1422) Agincourt-nál legyőzte a számbeli fölényben lévő francia erőket. A százéves háború angol győzelmei bőven felülmúlták a franciáé számát, és az utolsó szakasz Agincourt-i csatája után is erre a tendenciára számítottak. V. Henrik Valois Katalint, a regnáló francia király, VI. Károly (i. sz. 1380-1422) lányát vette feleségül a troyes-i szerződés (i. sz. 1420) feltételeinek megfelelően, aminek köszönhetően már igényt tarthatott a francia trónra. Habár VI. Károlynak volt egy fiú utódja, a dauphin Károly, aki igényt is tartott a trónra és támogatókat is tudott szerezni magának.
Miközben folytatódtak az angol győzelmek, Károly támogatói nem tudták sem visszaszorítani az ellenség csapatait, sem a Reims-ben való megkoronázással legitimizálni Károly uralkodását, hiszen a város az angol szövetséges burgundok kezében volt. Károly dauphin politikai befolyása Chinon városra és a környékére terjedt csak ki, a gyengülő hadserege pedig minden csatában vereséget szenvedett. Ebben az időszakban tűnt fel azonban Jeanne D’Arc és fordította meg Károly és Franciaország szerencséjét.
Korai élete és a látomások
Johanna Domrémy-ben született, szülei Romee Izabella (i. sz. 1377-1458) és Jacques d’Arc (i. sz. 1380-1440) voltak. Volt két bátyja, Jacques (néhány forrás szerint Jacquemin) és Jean, egy húga, Katalin és egy öccse, Pierre. Jacques d’Arc földművelésből élt és a gyerekeit is kitanította.
Johanna életének legfontosabb forrásaiként szolgáló később tárgyalásának feljegyzései szerint i. sz. 1425-ben, 13 évesen volt először látomása. Szent Katalin, Szent Mihály és Szent Margit jelentek meg előtte az apja kertjében, majd arra utasították, hogy űzze ki az angolokat Franciaországból és biztosítsa, hogy a dauphint Reims-ben megkoronázzák.
A források szerint Johanna sosem kételkedett az Istentől származó látomások hitelességében, de mégis el kellett telnie három évnek ahhoz, hogy elkezdje küldetését. Elképzelhető, hogy a családja visszatartotta vagy talán nem tudta, hogyan teljesítheti küldetését. Azonban ezek csak találgatások, hiszen nem maradtak fenn i. sz. 1425-1428 közötti Johanna életéről szóló források.
Johanna i. sz. 1428-ban megjelent Vaucouleurs helyőrségének kapitánya, Robert de Baudricourt (i. sz. 1400-1454) előtt és kérte, hogy vezesse el a dauphinhoz. De Baudricourt kinevette és legalább kétszer elküldte, mielőtt Johannának sikerült bebizonyítania a küldetése fontosságát. Az események egyik verziója szerint Johanna i. sz. 1429 elején visszatért a kapitányhoz és mesélt neki az orleans-i ostromnál elszenvedett vereségről, még mielőtt bárki sejthette volna azt, ezzel bizonyítva be isteni erejét. Másik változat azt állítja, hogy Johanna megszégyenítette a kapitányt azzal, hogy nyilvános szónoklatot tartott neki a hitetlenségről és arról, hogy miért nem hiszi el, hogy tényleg Isten küldte őt Franciaország felszabadítására. Akárhogyan is történt végül Robert de Baudricourt és néhány embere elkísérte Johannát Chinon-ba, hogy találkozhasson a dauphinnal.
Találkozás a dauphinnal és Orleans
VII. Károly értesült Johanna látogatásáról és elhatározta, hogy leteszteli Johanna képességét azáltal, hogy szerepet – és ruhát – cserélt az egyik udvarbelijével. Ha Johannát tényleg Isten küldte, akkor így is fel kell ismernie a dauphint. Mikor Johanna belépett a közgyűlésre, egyenesen az álruhában lévő Károlyhoz sétált és dauphinként szólította meg. A férfi tiltakozott és megpróbálta összezavarni a nőt, de Johanna nem hagyta magát. A gyűlés után négyszemközt győzte meg véglegesen Károlyt, mikor olyan dolgokat mesélt el neki, amiket a dauphin imáiban osztott meg Istennel.
Ennek ellenére a dauphin meg akart győződni, hogy Johanna nem egy őt elvarázsolni akaró boszorkány, ezért megparancsolta a klérusnak, hogy vizsgálják meg Johanna ortodox hitét és tisztaságát Poitiers-ben. A nőt becsületes ortodox kereszténynek nyilvánították, majd Johanna az orleans-i problémákra érkezett válaszként mutatkozott be újra Károlynak.
Ekkor már évek óta keringtek Franciaországban egy Lorraine területéről származó páncélos nőről szóló próféciák, aki felszabadítja az országot. Mikor Johanna teljes páncélzatban Orleans-ba utazott a hadsereggel, beváltotta a próféciát. Habár korábban nem harcolt még és nem szolgált a hadseregben, a prófécia egybeforrt a nevével és így hősként fogadták a városban. Az angolok vezette ostrom során a város körül bizonyos időközönként szabad rések nyíltak meg, amelyeket szükség esetén gyorsan be tudtak zárni. Johanna és serege azonban egy ilyen résen keresztül, az Orleans-tól néhány kilométernyivel keletre lévő Loire folyó mentén be tudott jutni a városba.
Az ostrom már öt hónapja tartott és a franciák mindeddig nem tudták felszabadítani a várost. A tudósok a mai napig vitatják Jeanne D’Arc Orleans felszabadításában betöltött szerepét. Néhányan arra hivatkoznak, hogy i. sz. 1429 májusában a francia sereg új taktikát vetett be, amit még nem alkalmaztak korábban, valamint a védők is nyitottak voltak új lehetőségekre. Ez alapján Johana jelenléte Orleans-ban lehet, hogy nem volt annyira számottevő, mint ahogy azt a legendák állítják. Ezeket az érveléseket mégis fenntartásokkal kell kezelni, hiszen ezek ellentétére is van példa. Egyesek szerint azzal, hogy Johanna megérkezett Orleans-ba és beteljesítette a próféciát, inspirálta a sereget és a haditerv megváltoztatását, valamint növelte az emberek hitét a győzelemben. Orleans rendkívül fontos város volt, taktikai és szimbolikus jelentőséggel is bírt a konfliktusban álló mindkét fél számára. Ha a város elesett volna, akkor a franciák minden bizonnyal a háborút is elvesztették volna.
Johanna egyből elfogadta a rászabott hősi szerepet, személyesen üdvözölte Orleans polgárait, köztük járt, bátorította, inspirálta őket, ételt és eszközöket osztott nekik. A város védelméért felelős férfiak megszokásból megpróbálták távol tartani a haditanácstól, de nem tudták eltéríteni a céljától, és ha nem is vehetett aktívan részt a gyűléseken, legalább meghallgathatta őket.
Johanna többször is közvetlen akcióra szólította fel a haditanácsot az angol front kulcsfontosságú pontjai ellen, de figyelmen kívül hagyták. Ennek ellenére türelmesen kitartott, több lehetséges cselekvési irányt is javasolt és továbbra is járt az emberek közé, hogy bátorítsa őket és javítsa a közhangulatot. Végül összehívta a csapatokat és az angolok St. Loup-i állása ellen indított sikeres támadást, másnap pedig a neki engedelmeskedő, polgárságból álló hadsereg támogatásával részt vett egy újabb ütközetben, amelynek következtében tovább lazult az ostrom. Azonban Johannát a harcok alatt mellkason szúrták, de még így is folytatta a küzdelmet, tovább bátorítva az embereit. Orleans ostroma Johanna megérkezése után kilenc nappal véget ért.
További tettei és elfogása
Johanna közvetlenül ezután egy másik hadjáraton kezdett el dolgozni, ami elősegítette volna VII. Károly reims-i megkoronázást, azonban ellenzőkbe és folytonos tiltakozásba ütközött. Reims az angol szövetséges burgundiak irányítása alatt állt, az angolok irányította területek közepén. Johanna terve mindössze annyi volt, hogy Isten kegyelme és ereje által védve besétál a városba, ezért a siker naivnak és lehetetlennek tűnt a francia erők vezetői számára. A kor uralkodó gondolkodásmódja világossá tette, hogy a nőknek vannak bizonyos Istentől kapott feladataik, a férfiaknak pedig más és sokkal fontosabb dolguk van, ezért a vezetők egyszerűen figyelmen kívül hagyták a nők tanácsait a férfi dolgokkal kapcsolatban. Johanna pedig nem is csak egyszerűen nő volt, hanem egy tinédzser lány hadi tapasztalat vagy vezetői kiképzés nélkül.
Ennek ellenére is képes volt meggyőzni a vezetőséget a tervéről. Ebben nagy segítség volt, hogy az orleans-i győzelme után az ország minden részéről csatlakoztak emberek a hadsereghez, hogy részt vehessenek a Loire-i hadjáratban i. sz. 1429-ben. Ezután a franciák győzelmet győzelemre halmoztak, Jargeau-tól Meung-en át egészen Beaugency-ig. A hadjárat legfontosabb csatájában, Patay-nál szintén győzelmeskedni tudott a francia sereg. A sikereket Johannának tulajdonították, még ha nem is volt mindegyiknél személyesen jelen parancsnoki pozícióban. A Loire-i hadjárat során fokozatosan felszabadították az országot Reims felé tartva. A francia akkora sikereket értek el, hogy a burgundiak feladták Reims-t, kinyitották a kapukat, így a sereg ellenállás nélkül sétálhatott be és koronázhatták meg VII. Károlyt Franciaország királyává a reims-i katedrálisban. Ezzel a koronázási tradíciót is megtartották és Jeanne D’Arc is ott volt a király oldalán i. sz. 1429 júliusában.
A nagyszerű középkori francia író, Christine de Pizan (i. sz. 1364-1430) tollából származik a Tale of Joan of Arc (Dal Jeanne D’Arc tiszteletére) című mű, amely Orleans felszabadulásának megünneplésére készült. Ez volt az első, még Johanna élete alatt és az ő tiszteletére megírt mű. Pizan is, ahogyan a feljegyzések szerint az egész nép ünnepelhette a király megkoronázást, mivel úgy tűnt, hogy végre megfordult a kocka és újból van esély arra, hogy Franciaország megnyerje az ekkor már egy évszázada tartó, véget nem érő háborút. A francia remények azonban hamar kettétörtek, amikor Jeanne D’Arc-ot i. sz. 1430-ban az angol szövetséges burgundok elfogták és átadták őt az angoloknak váltságdíj fejében.
Tárgyalás és kivégzés
Johannát az angolok által irányított Rouen városban őrizték, ahol eretnekség vádjával indítottak ellene tárgyalást. Egyházi börtönben kellett volna fogva tartaniuk, ahol női őrök vigyáztak volna rá, ehelyett azonban világi börtönbe vetették, ahol a férfi őrök folyamatosak zaklatták és fenyegették. A tárgyalás egészen a kezdetektől csak színjáték volt, aminek számtalan klerikus nem akart a részese lenni. Az angol hatóság viszont megfenyegette őket, de még így sem egyeztek bele szívesen.
Hiszen, ha Johanna állítása igaz, akkor Isten szemében az angolok a bűnösök a háború folytatása miatt és az angol klérus hibát követ el azzal, hogy támogatja a hadjáratokat. Ezért Johannát mindenképp bűnösnek kellett találni, viszont megcáfolhatatlan bizonyíték volt arra, hogy Isten segítette cselekedeteiben. Johanna kiváló stratégának bizonyult, hiszen a hadjáratokat hadi és vezetői tapasztalat nélkül vezette sikerre. A bírók tudták, hogy Johanna rendes ortodox hívő, jó keresztény és szűz. Az elítéléshez a bíróságnak rá kellett vennie a lányt, hogy bevallja, hogy hazudott a látomásairól és hogy bűnös eretnekségben.
Johannát katonai börtönben tartották fogva, még a cellájában is meg volt bilincselve, az őrök bántalmazták, majd a kor legnagyobb jogi elméi vallatták ki. A tárgyalásról készült jegyzőkönyvek szerint ügyesen védekezett, különösen akkor, amikor a bírák be akarták csapni azzal a kérdéssel, hogy tényleg Isten kegyeltje-e. Az egyház szerint a kegyelt nem ismerheti ezen állapotát, ezért, ha Johanna igennel válaszolt volna, bebizonyította volna eretnekségét, viszont, ha nemmel válaszolt volna, akkor beismeri bűnösségét és azt, hogy nem is Isten kegyeltje, amivel látomásai is hitelüket vesztették volna. Johanna azonban túljárt az eszükön a feleletével:
Ha nem vagyok, akkor remélem Isten azzá tesz és ha az vagyok, akkor remélem az is maradok.
Máglyahalállal fenyegették, ezért visszavonta állítását, miszerint Isten utasította Franciaország felszabadítására, viszont ekkor visszatértek látomásai és kérdőre vonták, amiért az igazság eltakarásával próbálta meg megmenteni az életet. Johanna ezért újból bevallotta az igazat, amiért az egyházi törvényeknek megfelelően kivégzésre ítélték eretnekségért. Roun-ben máglyán égették el, Johanna Jézus nevét kiabálta kivégzése során, i. sz. 1431. május 30-án. Hogy megbizonyosodjanak a haláláról, a bíróság elrendelte, hogy még kétszer égessék el a hullákát, a hamvait pedig a Szajna folyóba dobják.
Konklúzió
VII. Károly, akiért Johanna az életét áldozta, szinte minden tekintetben méltatlannak bizonyult és aligha érte meg a hatalomra jutásáért fizetett emberéleteket. Johannát többször is megpróbálták kiszabadítani, de egyiket sem Károly szervezte és nem is engedélyezte őket. I. sz. 1453-ban Franciaország megnyerte a százéves háborút. Az évek alatt azonban több könyv is született ennek ellenkezőjéről, a szerzők Jeanne D’Arc személyének és nem a francia haderőnek nyilvánította a nyereséget. Még a százéves háború történetének felületes áttekintése után is egyértelmű, hogy a franciák több csatát veszítettek el, mint amennyit megnyertek. Csak az orleans-i győzelem után kezdtek el sikeres taktikákat alkalmazni, amelyek meghozták a változást.
Nem sokkal a halála után Johanna testvérei, Pierre és Jean „örökbefogadtak” egy nőt, Jeanne des Armoises-t, akik testvérükként mutattak be a népnek. Azt állították, hogy Johanna az utolsó pillanatban el tudott menekülni a fogvatartói elől. Ők hárman hat éven át életek az átverésből, mígnem VII. Károlyhoz is eljutott a hír, hogy Johanna életben maradt. A király magához hívatta a lányt, azonban amikor az ál-Johanna nem tudta elismételni azokat a titkokat, amit Jeanne D’Arc súgott Károlynak i. sz. 1429-ben, egyértelmű lett az átverés. Azonban semmilyen jogi következménye nem lett a bűntettnek és a testvérek, akik a család többi tagjához hasonlóan i. sz. 1429-ben, az orleans-i győzelem után nemesi címet kaptak továbbra is jó életét éltek és ügyesen kiházasították Jeanne des Armoises-t.
A feltételezések szerint Johanna apja nem sokkal lánya kivégzése után meghalt, de néhány feljegyzés szerint i. sz. 1440-ig élt. Johanna édesanyja folyamatosan kérvényezte a hatóságoknál az ítélet megváltoztatását, ami végül i. sz. 1456-ban meg is történt. Érvénytelenítették Johanna ítéletét és a francia ügy mártírjának kiáltották ki. Bár a modern kor tudósai és szakértői megpróbáltak racionális magyarázatot adni a látomásaira – leginkább mentális betegségnek bélyegezték meg –, egyikük sem járt sikerrel. Jeanne D’Arc napjainkban is ugyanúgy inspirálja az embereket, mint ahogy a saját korában tette és ma annak az országnak a védőszentje, amely megmentésében komoly szerepet játszott.
