Az ókori világban nem volt szükség az LGBTQ+ és ehhez hasonló meghatározásokra, mivel nem tettek különbséget a ma homoszexuálisként és heteroszexuálisként emlegetett kapcsolatok között. Nem volt “mi” és “ti” szembenállás, ami ilyen címkéket szült volna; csak a “mi” létezett és magánügy volt, hogy ki kit szeretett.
Két férfi szerelmi kapcsolatában egyedül a felek státusza volt megbélyegzés tárgya. Görögországban, Rómában, és más kultúrákban is megkérdőjelezték a női szerepet játszó, szabad (nem rabszolga) fél férfiasságát, de maga a kapcsolat szóra sem volt érdemes. Mivel a szexuális irányultság általában egyáltalán nem volt fontos kérdés, az ókori történetírók többnyire nem is említik az egyén nemi beállítottságát, hacsak az valamiért fontos nem volt az események szempontjából. Mezopotámiában, a “civilizáció bölcsőjében” az azonos nemű párok olyan gyakorinak számítottak, hogy a művészet és az irodalom egyforma figyelmet szentelt nekik. Bruce L. Gerig tudós így fogalmaz:
A testi szerelem az élet természetes részének számított, amit nem kellett szégyellni; úgy tartották, hogy amíg másokat vagy valamilyen tilalmat nem sért (pl. a bizonyos napokon tiltott volt a szexuális élet, valamint bizonyos nők az istenek szolgálatában álltak), addig mindenki azt csinál, amit akar. William Naphy tudós még azt is megjegyzi, mint az ókori Közel-Kelet szembeötlő jellegzetességét, hogy “mennyire kevés kultúrának voltak ‘morális’ problémái az azonos neműek kapcsolatával… úgy tűnik, hogy a legtöbb kultúra elfogadta, hogy a férfiak egymással is létesíthetnek szexuális kapcsolatot." (8)
A szexuális irányultsághoz kapcsolódó megkülönböztetés és az azonos neműek kapcsolatának tilalma csak a kereszténység elterjedése után jelent meg, mivel a kereszténység elutasított minden olyan gyakorlatot, ami a korábbi vallásokhoz kötődött. Igazából nem is az azonos neműek kapcsolatával volt a gond, hanem bármilyen nem keresztény szokással, mint pl. a pogány isteneknek bemutatott áldozatokkal vagy a nem keresztény vallási ünnepeken való részvétellel.
Az ókori nyelvekben még csak szó sem volt arra, amit ma homoszexuálisnak és heteroszexuálisnak hívunk, ezeket a fogalmakat csak i. sz. 1869-ben találták ki. A görög arsenokoites kifejezés, amit először i. sz. 1946-ban fordítottak “homoszexuálisnak" a Bibliában, szintén nem létezett Pál apostol levelei előtt, Pál első levele Timótheoszhoz (1:10) és Pál első levele a korinthosziakhoz (6:9) használja először ezt a kifejezést. A szó szerinti fordítás “férfi ágy” és a nem keresztény kultúrkörben egymással háló férfiakra vonatkozhatott, nem pedig általában az azonos neműek kapcsolatára. A mai szexuális orientáció szerinti megosztottság és a társadalom egyes csoportjainak a “tradicionális értékhez való visszatérésre” irányuló törekvéseinek iróniája, hogy tradicionálisan az azonos neműek kapcsolata teljesen egyértelműen elfogadott volt, tiszteletben, sőt becsben tartották több mint 2000 éven át.
Mezopotámia
Az ókori Mezopotámiában, a népszerű Inanna (vagy ismertebb nevén Istár) istennő papjai és papnői biszexuálisok és transzneműek voltak. Az istennő egyik leginkább csodált jellemzője az volt, hogy férfiakat nőkké és nőket férfiakká tudott változtatni – az átalakítás képessége. Úgy tartották, hogy Enki istenség, Istár apja, létrehozott egy harmadik nemet, akik nem voltak sem férfiak, sem nők, ők lettek Innana szolgálói, a papsága. Amire ma „nem-kétpólusú nemi identitásként” hivatkozunk, azt több mint 3000 évvel ezelőtt harmadik nemként ismerték és isteni eredetűnek tartották. Az istenek az azonos nemű párokat is megáldották, ez nyilvánvalóan látszik a Varázsigék Almanachja címet viselő dokumentumban, ami azonos és ellenkező nemű pároknak szánt imákat is tartalmaz. Ha egy férfi vele azonos társadalmi státuszú férfivel létesített szexuális kapcsolatot, az a mezopotámiaiak nézete szerint szerencsét és jólétet hozott, míg az alacsonyabb vagy magasabb társadalmi státuszú azonos nemű partner csak bajt hozott, bár ez ellenkező nemű partner esetén is igaz volt. Más kultúrákban ugyanez az alapelv érvényesült, a felek státusza számított, nem a neme.
Kína
A kínaiaknál például ugyanezen elv alapján a felsőbb osztályokba tartozó férfiak és az uralkodók az udvartartásukból választottak férfi szeretőt, de ez elfogadható volt, mert a magasabb rangú fél szerelme “felemelte” az alacsonyabb rangú választottját. Férfiak közötti szerelmi kapcsolatot legalább i. e. 600 óta említenek a kínai feljegyzések, és a Han-dinasztiával (i. e. 202 – i. sz. 220) kezdődően rendszeresen megjelennek az azonos nemű párok az versekben, anekdotákban, és a történetírók munkáiban. A kínai irodalom nem foglalkozik a nők szerelmével, de a nőket úgy általában véve is figyelmen kívül hagyták a férfi történetírók. A férfiak kapcsolatáról azt tartották, hogy a szerelem “felemelő” ereje mindkét felet jobbá teszi. Louis Crompton tudós így kommentálja a kínaiak világnézetét formáló azonos nemű párokról szóló történeteket:
Ezekben az iránymutató történetekben, ha hívhatjuk őket így, az azonos nemű párok öntudatlan elfogadását látjuk, az elfogadást, ami Kínát 2400 éven át jellemezte. Látványos ellentétei a nyugati kereszténység képzeletében élő mítosznak – a Szodoma történetében megjelenő természetfeletti borzalmaknak. De az ókori Görögország hagyományaitól is eléggé különböznek. Egy katonai társadalom hősi önfeláldozásról szóló legendái helyett érzékeny figyelmességről és gyengédségről szóló pikáns történeteket olvashatunk. (215)
Az egyik ilyen történet, A levágott ruhaujj, a Han dinasztiába tartozó Ai császár (uralkodott i. e. 7-1) történetét meséli el, aki a szeretőjével Dong Xiannal pihent. Dong Xian elaludt Ai ruhaujján fekve, és a császár ahelyett, hogy felébresztette volna a szeretőjét, levágta a köpenye ujját, és ilyen szakadt állapotban jelent meg az udvarában. A szeretők figyelmességét példázó egyéb történetekből származó kifejezésekhez hasonlóan, a “levágott ruhaujj’ az azonos neműek közti kapcsolatok szinonimájává vált.
Japán
A Meidzsi korszak előtt (i. sz. 800-1868) Japánban is felemelőnek tartották az azonos neműek közti szerelmet, Kúkai, a buddhista bölcs áldását adta rájuk, sőt kifejezetten javasolta az ilyen kapcsolatokat. Kúkai (ismertebb nevén Kobo Daisi, “a nagy tanító”) i. sz. 806 körül hozta létre Japánban a singon buddhizmust és a nevét mai napig tisztelet övezi. A közhiedelemmel ellentétben nem ő ismertette meg Japánt az azonos nemű párok fogalmával, már előtte is elismerték ezek létezését. A japánok nanshoku (“férfiak szerelme” vagy “férfi színek”) néven hivatkoztak az ilyen kapcsolatokra, az arisztokrácia és az írástudó elit kínai mintára létesített kapcsolatai pedig legitimáltak őket. A japánok a szerelmet és a szexet az élet természetes részének tartották, függetlenül attól, hogy a saját neméhez vagy az ellenkező nemhez vonzódott valaki. Muraszaki Sikibu Gendzsi szerelmei című híres regényében (i. sz. 1020 körül) a főhős egy nőnek udvarol miközben elcsábítja a nő öccsét, de ezért egyáltalán nem nézik le, és bár a hős nyilvánvalóan biszexuális, ez olyannyira lényegtelen, hogy az író többet nem is említi meg.
Egyiptom
A változó nemi identitás (genderfluiditás) Egyiptom egész történetében jelen van, és más kultúrákhoz hasonlóan itt sem volt különösebben figyelemre méltó, sem elítélendő, kivéve, ha magas társadalmi státuszú férfiak “játszották a nő szerepét” a szexben. Colin Spencer tudós szerint, "A férfiak biszexualitása elfogadott és természetes volt, nem ítélték meg negatívan, de a passzív homoszexualitás zavarta az egyiptomiakat. Mégis milyen király az, aki nőként viselkedik?" (34). Az egyiptomiaknak egyetlen problémája volt az azonos nemű párokkal kapcsolatban: ha egy magasabb rangú férfi gyengeséget mutatott és nőiesen viselkedett. Bár az egyiptomiak általában véve tisztelték a női erőt és sok nagy hatalmú istennőjük volt, abban nem hittek, hogy halandó nők is képesek eredményesen kormányozni (pedig jó néhányan megtették, pl. Hatsepszut, hogy csak az egyik leghíresebbet említsük). A homoszexuális kapcsolat fogalma nem létezett Egyiptomban, csak kapcsolatok voltak. Amikor két férfi szexuális kapcsolata negatívan jelenik meg, az mindig a szexben a férfiasságát feladó felet minősíti, nem magát a kapcsolatot. Például a híres Hórusz és Széth történetében sem a szexuális aktussal van baja az isteneknek, hanem azzal, hogy Széth azt állítja, hogy ő volt a domináns fél.
Görögország
Kübelé phrügiai istennő és a társa, Attis, kultusza i. e. 300 körül virágzott az ókori Görögországban, és az egyik meghatározó jellemzője az volt, hogy a transznemű papsága volt, a galli (vagy más írásmódban gallae), akik nőként éltek. Mielőtt elterjedt Kis-Ázsiában, eredetileg Mezopotámiából származhatott a kultusz, és a galli Inanna papságának a példáját követhette. Bár az azonos nemű párok már bőven i. e. 300 előtt is általánosnak számítottak Görögországban. Platón (i. e. 428/427-348/347) több dialógusában is magasztalja a férfiak kapcsolatát, a véleménye csak az utolsóban, az idősebb korában íródott Törvényekben változik meg, itt elítéli az ilyen jellegű kapcsolatok heves szenvedélyét, amit korábban magasztalt, és az ebből fakadó problémákat.
Arisztotelész (i. e. 384-322) nem csinált problémát az azonos neműek kapcsolatából, kivéve ha egy férfi férfiasságát feladva passzív szerepet játszott a szexben. Kitioni Zénon, a nagy sztoikus filozófus (i. e. 336-265) kizárólag a férfiak kapcsolatát preferálta. A klasszikus felállásban egy idősebb férfi (erastes) udvarolt egy fiatalnak (eromenos), akit aztán nevelt, oktatott, és aki fejlődött a kapcsolat hatására. A spártai oktatási rendszer, az agogé, kifejezetten támogatta a férfiak kapcsolatait, mert úgy gondolták, hogy a szeretők jobban harcolnak, mivel le akarják nyűgözni és meg akarják védeni a választottjukat. A Thébai Szent Csapat, ami kizárólag azonos nemű párokból állt, híresen bebizonyította ezt az elméletet, senki sem győzte le őket csatában i. e. 371-től egészen 338-ig, amikor is mind egy szálig odavesztek a Khairóneiai csatában.
Róma
A rómaiak is a görög mintát követték, egy idősebb, társadalmilag elismert férfi udvarolt egy fiatalnak, aki profitált a kapcsolatból. Akárcsak Görögországban, a kapcsolatban a szex volt a legkevésbé fontos, és csak akkor számított erkölcsösnek a kapcsolat, ha őszinte vonzalom és kölcsönös tisztelet volt a felek között. A házas római férfiak rendszeresen tartottak férfi szeretőt, és ugyanúgy mint más kultúrákban, elítélendő magatartásnak csak az számított, ha egy magas rangú férfi passzív szerepet játszott. Ez főleg az anális közösülésre és a behatolásra vonatkozott, semmilyen más szexuális aktus vagy pozíció nem volt gond. Köztudott, hogy Julius Caesar (i. e. 100-44) is tartott fenn más férfiakkal kapcsolatot, és meg is próbálták lejáratni a szexben játszott passzív szerepe miatt. De Caesar elég nagy hadvezér és államférfi volt ahhoz, hogy leperegjen róla a kritika és megtartsa a pozícióját. Róma egyik leghíresebb azonos nemű párja Hadrianus római császár (uralkodott i. sz. 117-138) és ifjú szeretője, Antinous (i. sz. 110-130) volt, de rajtuk kívül másokról is vannak feljegyzések, és egészen biztosan rengeteg olyan pár is akadt, akiket a történészek nem tartottak említésre méltónak.
Nemi identitás más ókori kultúrákban
Ezeket a viselkedési mintákat lényegében az összes ókori kultúrában megtaláljuk. Thaiföldön, az i. sz. 14. század óta ismernek el egy harmadik nemet, az ún. Kathoey-t ("fiúhölgy"), de majdnem biztosan létezett már korábban is. Indiában a Manusmriti törvénykönyv (i. e. 1250 körül) egyformán kezelte az azonos nemű és ellenkező nemű párokat, és mind ez a dokumentum, mind a Kámaszútra (i. e. 400 körül) megemlít egy harmadik nemet, a Kinnart (vagy más néven Hidzsrát). Manapság mindkét csoport marginalizálódott, de az ókori szövegekben semmi megbélyegző nincs, sőt, más kultúrákkal ellentétben, a passzív szerepet játszó harmadik neműt sem nézték le.
Az amerikai őslakosok elismertek egy harmadik nemet, akiket ma “Two-Spirit” (két lélek) néven ismerünk, akik egyszerre férfiak is meg nők is. A nem ősi neve nem maradt fenn, az őslakosok nyelvének és kultúrájának nagy részével együtt elveszett az európai kolonizáció során, így ez egy modern megnevezés. A Two-Spirit a közösség megbecsült tagja volt, akit az ősi hit szerint - ugyanúgy mint Inanna és Kübelé követőit - az istenek változtattak férfiból nővé. A fiúkat a férfivá avatás szertatása alatt egy látomás formájában meglátogatta egy istenség, aki felfedte előttük valódi mivoltukat, és ha az istenek Two-Spiritnek választották a fiút, akkor a közösségbe visszatérve ezentúl nőként öltözködött és azokat a munkákat végezte, amiket általában a törzs nőtagjai szoktak.
Afrika-szerte több különböző megnevezése is van egy harmadik nemhez tartozó és magukat annak valló embereknek. Ezek egyike az “Ashtime”, akik az amerikai Two-Spiritekhez hasonlóan olyan férfiak, akik nőnek érzik magukat és hagyományosan női feladatokat végeznek. Sokuknak van férfi házastársa, és bár mára marginalizálódtak, a múltban az istenek által átváltoztatott embereknek tartották őket, mint Kinnarokat vagy a Kathoey-kat.
Befejezés
A fent említett társadalmi mintákban a kereszténység elterjedése hozta az első nagyobb változást, azzal, hogy nem fogadott el más hiteket és korábbi hagyományokat. Miután Nagy Konstantin áttért a keresztény hitre és a Római Birodalom vallásává tette, az új hit tételeire abszolút igazságként kezdtek tekinteni, és más, eltérő nézeteknek nem volt helyük. A Biblia viszont nem ítéli el az azonos neműek kapcsolatát és meg sem említi a harmadik nemhez tartozókat. Napjainkban Mózes harmdadik könyvét szokták idézni, ami elítéli az LGBTQ+ embereket – "Férfiúval ne hálj úgy, a mint asszonynyal hálnak: útálatosság az." (18:22) – ez azonban nem az azonos neműek kapcsolatát ítéli el, hanem ugyanazt az állaspontot fogalmazza meg, amit megannyi más ókori kultúra vallott magáénak a szexben “női szerepet játszó” férfiakról.
A Mózes első könyvében olvasható Szodoma és Gomorra történetére szintén gyakran hivatkoznak az LGBTQ közösség támadói, de a még az egyházatyák, pl. Szent Ambrus (meghalt i. sz. 397 körül) is, a vendégszeretet szabályainak megszegését tartották a két város bűnének, aminek semmi köze nem volt a szexuális irányultsághoz. Egy másik gyakran félreértett bibliai részlet Pál apostol levele a rómaiakhoz 1:24-27 arra figyelmeztet, hogy a pogány vallások rituáléinak követőit - pl. akik rituális orgiákon vagy prostitúcióban vesznek részt - Isten elhagyja, de ennek megint semmi köze a szexuális irányultsághoz. A Biblia minden olyan fordítása, ami elítéli az azonos nemű kacsapolatokat, félreértelmezi az eredeti művet.
Az azonos nemű kapcsolatok megítélését a fent említett kultúrák mindegyikében negatívan befolyásolta a kereszténység és a keresztény hittérítők tevékenysége, de később ugyanezt az intoleranciát terjesztette az iszlám is, sőt, még az olyan hitek is, mint a buddhizmus, ami ahogy azt fentebb láthattuk, eleinte elfogadó volt. Ezt a tudatlanságból és félelemből fakadó intoleranciát viszik tovább azok a társadalmak és közösségek, akik a “hagyományos értékek” megóvására törekszenek, miközben elfelejtik, hogy az egyik legalapvetőbb ilyen érték mások szeretete és elfogadása lenne. Spencer így fogalmaz:
A szexualitás teljes mélységében és komplexitásában létezik, akárhogyan is próbálja egy társadalom szabályozni vagy irányítani. Akár azt is mondhatjuk, hogy a bennünk rejlő leghatalmasabb erő és talán éppen ezért félünk tőle, ezért próbáljuk elnyomni és megszelídíteni, még akkor is, amikor erre semmi szükség. A kontroll nélküli szex a barbárság és a civilizáció vagy akár az emberi evolúció bomlásának képzetéhez társul. Talán ezért van az, hogy a társadalom évszázadokon át a szokatlan szexuális magatartást tartotta erkölcsileg leginkább elítélendőnek. Milyen más lehetett volna a történelem, ha az “erkölcs” csak azzal foglalkozott volna, hogy mennyire humánus és elfogadó a társadalom, ahelyett, hogy hogyan van orgazmusunk. (11)
Az LGBTQ+ közösség majdnem 2000 évre a társadalom perifériájára szorult, csak a 20. század második felében kezdték érvényesíteni a szabad élethez és a saját szexuális irányultságukhoz való, mindenkit megillető jogukat. Az Amerikai Egyesült Államokban a New York-i Greenwich Village Stonewall Inn-jében 1969. június 28-án kitört Stonewall felkelés sorsfordító eseménynek bizonyult, az LGBTQ+ közösség kilépett az árnyékból és követelni kezdte az állampolgári jogait. Stonewall Inn szabadságharcosainak példája, akik ellenálltak az őket marginalizáló és megfélemlítő, igazsgágtalan, és előítéletekkel teli jogrendszernek, másokat is inspirált, és hasonló mozgalmak világszerte követelik a modern társadalomban azt az elfogadást, ami az ókorban természetesnek számított.
